Elkezdődött a szárszói konferencia

2017. augusztus 25., címkék: steinbach józsef, márkus mihály, reformátusok szárszói konferenciája, földváryné kiss réka, szárszó, zsengellér józsef, huszár pál

„A keresztyén ember missziói feladata életképes, vonzó közösségi alternatívát mutatni, hogy a környezetünkben élők be tudjanak és akarjanak kapcsolódni közösségeinkbe" – mondta Zsengellér József rektorhelyettes a Reformátusok Szárszói Konferenciájának nyitó napján. Augusztus 24. és 27. között ismét közéleti és társadalmi kérdésekről gondolkodnak a balatonszárszói SDG konferenciaközpontban.

Szét nem rombolható közösség

2016. szeptember 02., címkék: reformátusok lapja, pápai református kollégium, márkus mihály

A zsúfoltság miatt néha két szekrény tetején volt a vaságy sodronya, ott is diák aludt. Az akkori diákok legszebb emlékeik között tartják számon ezt a tanévet – idézi fel Márkus Mihály a Pápai Református Kollégium 1991-es újraindulását követő első tanévet. Az újraindulás huszonöt éves évfordulója kapcsán a Dunántúli Református Egyházkerület nyugalmazott püspökével beszélgettünk.

Úton 2017-be, a reformáció ötszázadik évfordulójára

2012. február 20., címkék: evangélikus egyház, reformáció 500, márkus mihály

Egyre határozottabban körvonalazódik a reformáció ötszáz éves, 2017-ben esedékes évfordulója megünneplésének mikéntje. A Magyarországi Református Egyház csatlakozott a Refo500 európai kezdeményezéshez, felvette a kapcsolatot az evangélikus egyházzal és saját rendezvényeket is tervez, de a pontos részletek még nem ismertek, mondta el Márkus Mihály nyugalmazott püspök, a Kálvin Emlékbizottság elnöke, akit arról kérdeztünk, hol tartunk most a jubileumi év előkészületeiben.

Közösen ünnepelne egyházunk az evangélikusokkal 2017-ben

2011. november 19., címkék: márkus mihály, reformáció 500, XIII. Zsinat, kilencedik ülés, evangélikus egyház

Mint arról már beszámoltunk, a Reformáció 2017-ben esedékes 500 éves évfordulójának megünneplése kapcsán arról döntött a Zsinat, hogy kezdeményezi egy ünnepi, közös zsinati ülés megtartását a Magyarországi Evangélikus Egyházzal.

Református személyiségeket is kitüntettek március 15. alkalmából

2011. március 14., címkék: kitüntetés, reformátusok lapja, Hírek, gulácsy lajos, bod péter ákos, kobzos kiss tamás, márkus mihály

Több nyugalmazott református püspök és lelkipásztor, református iskola tanára és intézmény munkatársa vehetett át állami kitüntetést az elmúlt napokban nemzeti ünnepünk alkalmából.

A kiengesztelődés hét éve kezdődik

2010. november 18., címkék: zán fábián sándor, Hírek, fazekas sándor, zsinati ülés, ábrám tibor, sdg konferenciatelep, lelkészi nyugdíjellátás, kocsis márta, bellai zoltán, bölcskei gusztáv, zsinat, református világközösség (rev), márkus mihály, futó zoltán

A jövőben a felettes egyházak is jogosítványt kapnak új egyházközség létrehozására – döntött a csütörtökön kezdődő Zsinat. A testület határozott a lelkészi különbözeti és honosító vizsgáról, az egységes lelkészképesítő vizsga rendjéről, elfogadta a Tanulmányi és Teológiai Bizottság javaslatát az egyházi és társadalmi megbékélés folyamatáról, valamint a Zsinat támogatja, egy egységes tanügyi szervezet jöjjön létre. Átalakítás vár a Református Egyház című havilapra, ezentúl egyházi közlöny lesz.

Pápai nyitás

2010. június 09., címkék: Hírek, pápa, dunántúli egyházi napok (rend), dunántúli egyházkerület, márkus mihály, steinbach józsef

Nemcsak az egyházkerületnek, és nemcsak a reformátusságnak akar szólni az idén negyedik alkalommal, először Pápán megrendezendő Református Egyházi Napok – Dunántúl, rövidebben a REND. A június 25–27-i eseményt felvezető budapesti sajtótájékoztatón Steinbach József püspök kiemelte a találkozások fontosságát, az egyház üzenetének aktualizálását.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.